EFOP-3.3.5-17-2017-00020
„Bentlakásos és napközis tematikus programok megvalósítása a
Jászberényi Tankerületi Központ általános iskoláiban” projekt -
beszámoló
A Jászberényi Tankerületi Központ által megvalósított pályázatban a
Jászság négy általános iskolája vett részt: Jászárokszállás,
Jászboldogháza, Jászkisér és Jászszentandrás. A két tanévben
megvalósított pályázat teljes költségvetése 60 millió forint volt,
melyből az intézmények összesen 3 millió Forint értékben
szerezhettek be eszközöket. Ebből iskolánk kb. 1 200 000 Ft – ot
használhatott fel. A 2 év alatt összesen közel 500 gyerek, több
közösségi szolgálatos fiatal, önkéntes szülő segítő, és 30 pedagógus
vett részt a különböző táborok szervezésében, lebonyolításában. A
szervezett képzéseken részt vevő kollégák sikeresen átadták azokat
az ismereteket, amelyek a megújuló pedagógiai kultúra alapjai, így
az együttműködés még sikeresebb lett gyerek és felnőtt között
egyaránt.
Bár előtte nem volt hagyománya intézményünkben a napközis
táboroknak, a kezdeti nehézségek után elmondható, hogy
megvalósításuk sikeres és eredményes volt. A táborok tematikái a
Hagyományőrzés, anyanyelvápolás és a Sport, egészséges életmódra
nevelés volt. Mindkettőt kiemelten fontosnak tartjuk a tanulóink
értékrendjének, szemléletmódjának kialakításában. A kötetlen,
játékos foglalkozások segítségével a „Játszva tanulás” elvét
könnyen, és eredményesen tudtuk alkalmazni. A programok
megvalósításában a gyerekek aktívan vettek részt.
Összességében megállapítottuk, hogy a tanulók, szülők, pedagógusok
elégedettek voltak a programmal. Bízunk benne, hogy a jövőben is
biztosított lesz az ehhez hasonló közösségi alkalmak
feltételrendszere.
|