A lélek rejtett nyelve
Tavaszzáró bál az alsó tagozaton
A tánc a
legmagasztosabb,
a legmegindítóbb és a legszebb a művészetek között, mert nem puszta
lefordítása és
absztraktálása
az életnek, hanem az élet maga.
/Martha
Graham
/
A tánc az, amivel
nem lehet betelni, amiből úgy érezzük sohasem elég. Hiszen a tánc
felemel, olykor erőt ad és gyógyít, a lélek érzéseit a test
mozdulataival fejezi ki, tánc közben azok lehetünk, amik, csak lenni
akarunk. Május 9-én a Szent Vince Tornatermében rendezett alsós
gyerekek tavaszzáró bálján ezt láthattuk.
Mi kell a jó hangulathoz? Jó zene, magával ragadó koreográfia,
lelkes szereplők, és hálás közönség. Mindezek együtt voltak az alsós
gyerekek tavaszzáró bálján. A tornaterem zsúfolásig megtelt
gyerekekkel, szülőkkel és érdeklődőkkel. Ezen a délutánon a főszerep
a táncé volt. Minden osztály, évfolyam egy-egy tánccal örvendeztette
meg a hálás közönséget.
Az alsós énekkar elrepített bennünket a tavasz varázslatos világába
a Tavaszragyogásban című énekükkel. Ezt követően egy különleges
ritmusjátékkal kápráztatták el a közönséget, ahol figyeltük a
poharakat és hallgattuk hogyan szólal mag a Poharas dal a gyerekek
keze nyomán. Mindenkit elvarázsolt játékuk.
Ezt követően kezdetét vette az osztályok bemutató tánca. Először
ellátogattunk az iskolába, és láthattuk, hallhattuk milyen nehéz az
iskolatáska, a főszereplőnek döntenie kellett, hogy az eszére vagy a
szívére hallgasson. A színpadon megelevenedett a Tükörkép, valamint
egy disco tánc és gyerekkorunk kedvencei is színpadra léptek a
hupikék törpikék jelmezben.
A 2. évfolyamos tanulók táncában a ritmus, az energia és a vagányság
egyaránt jelen volt, lendületes, modern táncukkal még a pad is
„beindult”.
A színpadot Geppetto mester tanítványai is birtokba vették, a sok
kis Pinokkió életre kelt, mert a mester kifaragta őket. Táncuk
magával ragadta a közönséget és szűnni nem akaró tapssal jutalmazta
fantasztikus táncukat. A funky tánc mindenkit tapsra ösztönzött. A
matrózok tánca ismét elvarázsolta a közönséget, ahogy egyszerre
dőltek és mozogtak, a közönség elismerő tapsát vívták ki. A
vadnyugatra repített bennünket a Rednex jól ismert slágere.
Shakira egyik legismertebb slágere is felhangzott, valamint
láthattuk a Clap Snapra a táncot. A bál a Küldd el a mosolyod!
számmal zárult.
A bál meglepetéseként a tanító nénik táncát láthattuk, melyet minden
gyerek üdvrivalgással fogadott.
Tánc, taps, mosoly, vidámság és jókedv volt jelen ezen a délutánon,
így búcsúztak az alsós gyerekek és nevelőik a tavasztól.
A tánc a karok és lábak költészete, a kecses és iszonyatos anyag,
maga a mozdulat lehel bele lelket.
/Charles
Baudelaire/

|