…Ékes köszöntéssel…
~ X. Kertész Erzsébet Népdaléneklő Verseny ~
Immár 10. éve, hogy megrendezésre került november 19-én a
művelődési házban a zeneiskolás tanulók részvételével a Kertész
Erzsébet Népdaléneklő Verseny. Dalma nővérre emlékeztünk, arra a
kiváló pedagógusra, aki apáca volt, de mellette számos tanítványa
volt, akiknek zenét, matematikát oktatott. Ezzel a rendezvénnyel
méltó emléket állítottunk a kiváló pedagógus, ember és a nagybetűs
TANÍTÓNAK. Szeretnénk továbbvinni az ő örökségét, mivel a mai
jubileumi versenyen a Dalma nővér által egykoron oktatott énekek
csendültek fel, melyek a kötelező énekek voltak. Így hallhattuk a
legkisebbektől az Elhozta az Isten, a 3-4.osztályosok a Serkenj fel,
az 5-6. évfolyamosok a Menj el sietséggel és a 7. osztályosok az
Erdő mellett című népdalokat énekelték. Évről évre mindig láthatjuk
Dalma nővér fényképét, melyről figyeli az éneklőket, és ahogy az
énekek felhangzottak szinte éreztük az ő jelenlétét, mi, akik jól
ismertük őt, kihallottuk csengőhangját, láttuk biztató mosolyát,
hallottuk kedves szavait. Ez évben a rajzszakkörösöknek köszönhetően
Parti-Tóth Orsolya tanárnő vezetésével csodálatos tulipán motívumok
tették még színesebbé a hátteret.
Köszönetünket fejezzük ki a helyi vállalkozóknak felajánlásaikért,
melyekkel minden gyermek ajándékkal mehetett haza, valamint külön
köszönetünket fejezzük ki Szabóné Bobák Zsuzsanna óvó néninek, aki
mindig meglepi a versenyzőket egy szép ajándékkal, melyen mindig
egy-egy idézetet is olvashatnak a versenyzők.
Nagyon jól felkészültek voltak a versenyzők, melyhez segítséget
kaptak Kecskés Istvánné és Méri Judit tanárnőktől, ezúton is
köszönjük munkájukat.
A délután során az énekeknek köszönhetően elrepültünk Kossuth Lajos
táborába, Jártunk a tamási és a csitári hegy alatt, az üregi
faluvégen. Hallhattunk katonadalokat, tréfás, szerelmes, ismert és
kevésbé ismert énekeket a 44 versenyzőtől.
A zsűrinek – Banka Sándorné, Csikós Lászlóné, Pál Katalin és Lóczy
Péter - nem volt könnyű dolga, ennyi tehetséges, jól felkészült, a
szöveget hibátlanul ismerő és éneklő értékelésekor. A következő
helyezések születtek a különböző korcsoportokban:
Az 1. korcsoportból:
III. Aranyosi Norina
II. Horváth Noémi és Guba Lilien
I.Oláh Dalma
A 2. korcsoport helyezettjei:
III. Szikra Eszter
II. Miller Bori
I.Bordás Simon
A 3. korcsoportból:
III. Gergely Zsolt
II. Ballagó Luca
I.Farkas Szofi
A 4. korcsoport helyezettjei:
III. Bódis Kristóf
II. Király Viktória
I.Győző Edina és Panyik Viktória
Ez évben a zsűri minden tagjától maximál pontszámot kapott, így
kiemelt díjba részesült: Horváth Boglárka.
Minden résztvevőnek és helyezettnek gratulálunk és bízunk benne,
hogy teljesül Bobák Tiborné főigazgató kívánsága, hogy az ének
oktat, nevel, és ezáltal többek lesznek, melyre a későbbi évek során
is szívesen emlékeznek vissza.
Ahol éneklést hallunk, álljunk meg, mert
tudjuk, hogy az éneklés csökkenti a stresszt, enyhíti a szorongást,
erősíti az immunrendszert. Amikor énekelünk, a zene rezgése átjár
bennünket, megváltoztatva a testi és érzelmi állapotunkat.
Zeffer András énekes és zeneszerző gondolata teljesült a
népdaléneklő versenyen: Az ember a saját érzéseit az énekléssel
tudja a legjobban átadni a közönségnek.

|