V. Széchenyi est
„Merjünk nagyok lenni, s valóban nem olyan nehéz… –mondta gróf
Széchenyi István, a legnagyobb magyar, iskolánk névadója, kinek
nevéhez számos tett kapcsolódik. Mikor egy iskola nevet választ,
eldöntötte, hogy ki, mi mellett teszi le a voksát. Iskolánk büszke
névadójára, és méltón őrzi, ápolja emlékét.
2019–ben hagyományteremtő céllal indult a Széchenyi est, hogy
lehetőséget adjon kiemelkedő munkát végző művészeti csoportjainknak,
tanulóinknak bemutatni az évek alatt elért eredményeiket,
sikereiket. Büszkék vagyunk iskolánk diákjaira, akik ennyire
szerteágazó, sokszínű tevékenységet folytatnak. Tanulóink számos
rendezvényen szerepelnek, viszik iskolánk hírét szerte az országban.
Táncukkal, énekükkel, hangszeres játékukkal, előadásukkal
kápráztatják el a jelenlevő közönséget. Számos területi, megyei és
országos versenyeken szép eredményeket értek el diákjaink, akikre
büszke iskolánk.
Április 20-án a Szent Vince tornaterme zsúfolásig megtelt szereplő
gyerekekkel, szüleikkel és érdeklődőkkel. Az estre során 12 csoport
18 előadását láthattuk.
Kis-Simonné Goda Éva az alapítvány kuratóriumának tagja, a szülői
munkaközösség elnöke köszöntőjében elmondta, hogy nagyon örül,
amiért ilyen nagy érdeklődés van az est iránt. 230 gyerek, az iskola
tanulóinak az egyharmadát a mai előadás során láthatjuk, van, akit
több számban is. Köszönetét fejezte ki a 8 év alatt nyújtott szülői,
pedagógusi segítségért, bízik benne, hogy az utódja is fontosnak
tartja az ilyen jellegű rendezvényeket, hogy mindenki láthassa és
kedvet kaphasson a különböző szabadidős tevékenységekhez.
Dr. Érsekné Kácsor Edina tanárnő a következő versrészlettel köszönte
meg a szülők, tanulók, nevelők nevében Kis-Simonné Goda Évának az
elmúlt évek fáradhatatlan munkáját, amit az iskolai közösségért
tett:
Az élet értelme,
azt hiszem, az élet maga,
mert nélküled
szegényebb lenne a világ.
Amit te adsz, csak
te adhatod,
nem pótolhat téged
senki más.
Add hát, magad, adj
szívből és igazán,
mert a Földnek
szüksége van rád.
Bobák Tiborné igazgatónő köszöntőjében elmondta, hogy mennyire
fontos, hogy tanítványaink ezen a rendezvényen bemutathassák
sokszínűségüket, tehetségüket, mert a tanulás mellett vannak, akik a
különböző szabadidős tevékenységekben teljesednek ki, ez az est
lehetőséget ad arra, hogy így megismerjük őket erről az oldalukról
is.
Az est első részében hangszeres, énekes és népzenei műsorszámokat
láthattunk a Zeneiskolás tanulók előadásában. A Kis Kabócák, akik
szakkör keretében tanulják a citerázást, Somogyi kanásztáncokat,
Jászsági népdalokat adtak elő. 5 zongora tanszakos tanuló játékát
hallhattuk, köztük olyan tehetség kibontakozását is láthattuk, aki a
saját szerzeményével lepte meg a közönséget. Tudjuk, hogy a művészet
a mindennapi életünkből táplálkozik, és ha befogadjuk, lehetővé
teszi számunkra, hogy más nézőpontból lássuk a világot.
A hegedű tanszak tanulója az elmúlt évek során, egyéni versenyeken
sok szép eredménnyel gazdagították iskolánk hírnevét. Az est során 4
tanuló játékában gyönyörködhettünk, akik április 23-án iskolánkat
képviselik a megyei vonósversenyen, Karcagon.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a 2022 márciusában újra elindult
városunkban a néptáncoktatás. A népviseletbe öltözött gyerekektől
egy összeállítást láthattunk saját hagyományainkból, a Jászság
játékaiból és táncaiból.
Az est második részében gyönyörködtünk a sok és változatos
produkcióban, hiszen ekkor főleg táncos, mozgásos előadásokat
láthattunk. A Firewolf Küzdősport és Szabadidő Egyesület kempo
bemutatóján láthattuk a különböző gyakorlatokat, melyet a közönség
elismerő tapssal jutalmazott.
Bemutatkozott a Csillag mazsorett mini, kezdő, junior, kadett
csoportja pompon, botos és show táncot mutatott be. Két formációval
lépett fel a már 10 éve működő Judit Zumba csoport. Szeptembertől
kezdte mg működését városunkban a Dance Lit Hip Hop Tánciskola,
oktatójuk iskolánk volt tanítványa, tőlük a gyerek és tini csoportot
láttuk. Az egy éve működő, No Comment Hip Hop Tánciskola táncosaitól
egy táncot láttunk. A Fortuna TSE gyerek, ifi, junior
csoportjától számos formációban gyönyörködhettünk, az est méltó
zárásaként szinte táncszínházi elődadásban volt részünk a Moulin
Rouge koreográfiájukkal. Iskolánk névadójának, Széchenyi Istvánnak
szavai valóban érvényesek voltak az estre:
Minél többet és
minél szélesebb körben munkálkodhatik valaki, annál nagyobb az ő
igazi, benső földi boldogsága.
Ez az este maradandó élményt adott. Mindenki lehetőséget kapott
tehetsége kipróbálására a különböző csoportok közül.
Köszönetünket fejezzük ki a
szervezőknek munkájukért, az alapítvány kuratóriumának, a szülői
munkaközösség vezetőinek és tagjainak, a szereplőknek az előadásért,
Jászárokszállás Város Önkormányzatának, a Városgondnokság
dolgozóinak, a Polgárőrségnek, hogy támogatták rendezvényünket.
Dr. Érsekné Kácsor Edina tanárnő Gyarmati Éva, a neveléslélektan
nagy alakjának gondolatával búcsúzott:
A tehetség nagy
kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy
kiemelkedő képességű gyermek nevelése. A szülőknek hitük mellett
szeretetükre, a gyermek igényeinek megértésére és türelemre van
szükségük, hogy ne csak csodagyerekeket, hanem gyerekcsodát is
lássanak gyermekükben.
Ezen az estén
valóban kisebb és nagyobb csodákat láthattunk. Az est célja
megvalósult: megismertük tanítványainkban rejlő tehetségeket.

|