A zene a boldogság forrása

   Mi kell a boldogsághoz? ?Mi tesz bennünket boldoggá? Mi az, ami boldogságot ad a mindennapok során, nemcsak egy embernek, hanem egy közönségnek?

  Akik szeptember 30-án templomunkban részt vettek az Országos Suzuki Vonós Találkozón a boldogságot érezhették. Templomunk adott otthont a csellisták és hegedűs tanszakos gyerekek záró koncertjének, ahol budapesti, fóti, paksi, kisújszállási, törökszentmiklósi, szolnoki és zeneiskolás hegedűtanszakos tanulóink két napon keresztül egyéni és csoportos foglalkozásokon vettek részt, együtt tanultak, hegedültek. E két nap zárásaként szülőket, vendégeket, a zenét szerető közönséget örvendeztették meg közös játékukkal.

   Kiss Csaba plébános úr köszöntőjében kérte, hogy maradjon meg a zene iránti szeretetük, mely örömet okoz számukra, és a hallgatóságnak is.

   A hangverseny 20 csellista előadásával kezdődött. A mély hangú cselló magával ragadó hangja elrepített bennünket különböző tájakra, más-más érzelmeket váltott ki belőlünk, hallgatóságból, melyet tapsviharral honoráltunk. Hallhattuk a Hull a pelyhes című dalt és variációit, felcsendült Suzuki, Mozart, Handel egy-egy műve, végül egy francia dal zárta a csellisták műsorát. A műsoruk zárásaként a csellisták egy örömzenéléssel köszönték meg, hogy felléphettek templomunkban, dr. Érsekné Kácsor Edina tanárnő Tóth Árpád: Köszönöm című versének átiratával köszöntötte a csellistákat.

   A tanárnőtől hallhattunk a Suzuki módszerről. Megtudtuk, hogy Suzuki mester a hegedűtanítási módszerét az utánzásra építette, mivel a gyermekek a beszédet, járást, cselekedeteik nagy részét a szüleiktől tanulják, azokat leutánozzák. Játékos, sok segítséget nyújtó ötleteivel már óvodás kortól lehetővé válik mindenki számára a zene megismerése, a hangszeres játék elsajátítása. Suzuki mester szerint a zenei nevelés a szeretettel egyenlő, a módszer oktatói arra törekszenek, hogy jobbá és boldogabbá váljanak, és ezt közvetítsék az emberek felé.

  A hangverseny a hegedűsek játékával folytatódott. A hangszerek királynője és megszólaltatóik elvarázsoltak bennünket, magával ragadott dallamaik, szinte észre se vettük és repültünk velük együtt a zene szárnyán. Együtt dúdoltuk a dalokat, szemünk előtt láttuk a keringőző párt, felcsendült a Régi mesék dallama, majd elcsendesültünk, az Altató zenéjére. A hegedűsek száma állandóan változott, attól függően, hogy melyik hegedűs milyen szinten van, hol nagyok, máskor kicsik, végül mind a 40 hegedűs együtt játszotta a Hull a pelyhes –variációit. Ahogy minden szempár a csoport vezetőjére szegeződött, ahogy minden kar egyszerre ledűlt, és a vonó egyszerre ért a húrokhoz, megszólalt az ismerős dallam, mely szívet melengető volt templomunk fala között. Amikor felcsendült a záró darab a közönség szemében az öröm könnycseppjei jelentek meg, és ekkor érezhettük, mi is a boldogság. A találkozó résztvevői számára a legfontosabb volt e két napban a közös játék, az együttzenélés.

   Köszönjük ezt a csodálatos délutánt Türk Amy, Haraszti Erika, Bogáti-Bokor Orsolya, Horváthné Galambos Olga, Pál Katalin, Túri Éva és Király Miklós zenetanároknak, a csellistáknak és a hegedűsöknek.

Köszönöm hegedűd hangjait, zenész,
Barnák és búsak vannak köztük,
Mint őszi lomb, mint rozsdás venyigék,
És simák, édesek és hűvösek…

Köszönöm vonód hangjait, zenész!

/Tóth Árpád/