Jászárokszállási

Széchenyi István

Általános Iskola

és AMI

Népdaléneklő Verseny

 

 

 

 

 


Legyen a zene mindenkié!

Kodály Zoltán fenti idézetét olvashattuk – számos idézettel együtt – a művelődési házban november 16-án, immár 9. alkalommal megrendezésre kerülő Kertész Erzsébet Népdaléneklő Versenyen. E szép hagyománnyal városunk köztiszteletben lévő, sokunk által tisztelt, szeretett Dalma nővérre emlékeztünk. Arra a Dalma nővérre, aki sokunkat tanított zenére, élettapasztalatot nyújtott, emberséget, szeretett adott. Ő egy kivételes képességű tanító, egyén volt. Aki egyszer találkozott vele, soha nem felejtette el a mindig csillogó szemét, a mosolygó arcát, a kedves tekintetét, bársonyos hangját, fülünkben csengnek bátorító szavai.

Ez évben e rendezvénnyel vette kezdetét a Téli Esték programsorozat, mint azt Lóczy Pétertől, a művelődési ház vezetőjétől hallhattuk a köszöntőjében. Az igazgató egyben örömét és köszönetét fejezte ki, hogy a zeneiskolás gyerekek a város számos rendezvényén vesznek részt, előadásaikkal színesítik a rendezvényeket. Kérte, hogy a zene iránti szeretetük mindig maradjon meg.

Immár 9 éve, hogy Zeneiskolás tanítványaink készülnek e nemes megmérettetésre. 4 korosztályban 47 tanuló mérette meg magát. A verseny két részből állt, minden korosztálynak először a kötelező éneket kellett elénekelni, majd az általa választott népdal következett. Az első korcsoport a 2. osztályosok kötelező éneke a Kis kece lányom, a 3-4. osztályosok választhattak a Megfogtam egy szúnyogot, és a Szép szakmári lányok népdal között. Az 5-6. osztályosok az Érik a szőlő, míg a 7-8. osztályosok A csitári hegyek alatt énekeket énekelték először.
A szabadon választott dalok között hallhattunk sok ismert dalt, mint a Cickom, cickom, Anyám, édesanyám, Tavaszi szél, Szegény legény, de számos kevésbé ismert dal is elhangzott a versenyzők tolmácsolásában, mint a Fehér fuszulykavirág, Mikorjára menyecske lesz a lányból.

A zsűrinek – akinek a tagjai Pál Katalin, Csikós Lászlóné, Banka Sándorné és Lóczy Péter -, igen nehéz dolga volt, mert sok tehetséges, csengő hangú tanulót hallhattunk a délután során.

I. korcsoportban 11 tanuló vett részt

III. Csomor Ajsa

II. Biró Júlia

I. Miller Bori

II. korcsoportban 23-an mérették meg magukat

III. Farkas Szofi és Varga Kornél

II. Kaszab Zsófia és Bordás Simon

I. Horváth Boglárka

III. korcsoportban 11 tanulót hallhattunk

III. Panyik Viktória

II. Király Viktória és Bódis Kristóf

I. Győző Edina

IV. korcsoportban 2 tanuló csodálatos énekét hallhattuk

II. Elek Anna

I. Ballagó Veronika

Köszönjük, Méri Judit és Kecskés Istvánné tanárnőknek, hogy fontosnak tartják a hagyomány ápolását, Dalma nővér emlékének megőrzését, tanító hitvallásának az utókorral való megismertetését.

A verseny minden résztvevője emléklapot, nyakba akasztható medált és Dalma nővérre oly jellegzetes fényképét kapta.

Dalma nővér mér 19 éve nincs közöttünk, de míg élt mindig szívesen látogatta az énekes, zenés, prózai versenyeket. Ő hitte és vallotta Kodály Zoltán gondolatát:

Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes.


 

 

 

 

Kezdőlap

Képtár

Diákok

Tanárok

Programok

Eredmények

Kapcsolat