Kazinczy Ferenc öröksége: a szép magyar beszéd
„Aki
olvasni szeret, az az unalom óráit,
amelyek elkerülhetetlenek
életünkben,
gyönyörűséges órákra cseréli fel.”
/Montesquieu/
29
tanulónk, akik a január 15-én a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép
magyar beszéd iskolai fordulóján a városi könyvtárban vettek részt
Montesquieu gondolatát vallották maguknak.
Sokszor és
sokat tesszük fel a kérdést: mennyit és mit olvassanak
tanítványaink? Az első találkozás a könyvvel mindig fontos,
meghatározó lesz egy életre. Így elmondhatjuk a könyv egy KINCS.
Szeretem a könyvet, és hiszek benne, úgy nézek rá mindig, mint a
csodára, a tanácsait követem – mondta Fekete István írónk.
Ezen a
délutánon is bebizonyosodott, hogy az olvasást kell megszerettetnünk
tanítványainkkal, melyhez egy jó könyvön keresztül vezet az út. Aki
igazán szeret olvasni, az olvasás közben meg tud feledkezni
mindenről. A könyvek segítségével ott lehetünk, ahol szeretnénk,
azzal, akit szeretünk, harcolhatunk a rossz szereplők ellen és
izgulhatunk a segítőkért. A könyvek ott vannak örömünkben, segítenek
bánatunkat enyhíteni, ismereteket adnak, tudást közvetítenek.
„Minden szabadidőmet olvasással töltöttem. A könyvek megnyugtattak.
Nem tudom, mások miért szeretnek olvasni. Én azért olvastam, hogy
megvigasztaljam magam, igazoljam viselkedésemet, életemet
összehasonlítsam a hősök sorsával, beléjük kapaszkodjam, hogy
megismerjem és megértsem magamat és másokat.”
Berkesi András
gondolatát követték a verseny résztvevői is.
E délutánon a versenyzők az általuk választott szövegük alapján
képzeletben jártunk a B 6 kisbolygón, átéltük az olvasókkal a mesék
csodáit, az ismeretterjesztő szövegeknek köszönhetően sok ismerettel
gazdagodtunk. Volt itt humoros és szívszorító történet. Tanulságok,
megszívlelendő tanácsok hangzottak el a versenyzők által választott
szövegekben. Magunk előtt láttuk a gyöngyvirágot, ahogy harangozik,
a hóvirág nyílását, a színek változását. Az 5. és 6. osztályosok
Kiss Dénes: Így élt Mátyás király, míg a 7. és 8. osztályosok Szalai
Lenke: Ketten hiányoznak szövegét olvasták.
Az 5. osztályos tanulóink arcára az izgalom piros pírt csalt, hiszen
ők először mérették meg magukat e nemes versenyen. Jó volt látni az
ismerős arcokat, akik már egy, két, három, sőt négy éve mindig
beneveznek e versenybe. Örömmel töltött el bennünket, hogy sok új
versenyző is jelentkezett, bízunk benne, hogy több tanulónk is
kedvet kap majd az olvasáshoz és a versenyen való részvételhez. A
végzős tanulóink a sok éves megmérettetésnek köszönhetően rutint
szereztek, jó volt hallani őket, - hogy az eltelt 8 év alatt szinte
minden évben megmérették magukat - és így részesei lehettünk a
fejlődésüknek. Az általuk választott szövegek hozzájuk méltók volt,
szóltak a magyarságunkról, a magyar nyelv fontosságáról, az élet
értelméről, az erdő ébredéséről. Hallhattuk: amit tudunk, osszuk
meg, amiben jók vagyunk, adjuk át, akin segíteni tudunk, nyújtsuk a
segítő kezünket! Élményt, boldogságot, örömet, tehetséget meg lehet
szerezni, de azt szét kell osztani.
A zsűri döntése alapján a következő helyezések születtek:
5. osztály győztesei:
I. Görbe Bálint
II. Papp Eszter
III. Varga Noémi
6. osztály helyezettjei:
I. Banka Nóra
II. Kaszab Ákos
III. Bódis Jázmin és Csomor Kincső
7. osztály nyertesei:
I. Major Kinga
II. Nagy Maja
III. Molnár Eszter
8. osztály győztesei:
I. Gyóni Petra
II. Bagi Gergely és Bakos Róbert
III. Bakai Hajnalka
A verseny
résztvevői oklevélben, a győztesek könyvjutalomban részesültek.
Köszönetünket fejezzük ki a Városi Könyvtár dolgozóinak, hogy ez
évben is helyet adtak e nemes versenynek és a versenyzők
megvendégeléséért.
Területi
döntő
Az
évfolyamok győztesei január 23-án képviselték iskolánkat a
jászberényi könyvtárban a területi fordulón.
Görbe
Bálint 7. helyezést,
Banka Nóra
6. helyezett,
Major Kinga
2. helyezést,
Gyóni Petra
1. helyezést ért el.
Gratulálunk
a győzteseknek és a felkészítésben segítő Érsekné Kácsor Edina,
Görbe Kinga és Vizi Enikő tanárnőknek.
„A
bölcsességre törekvő tanulónak a könyveket az aranynál és ezüstnél
jobban kell szeretnie.”/Johannes
Amos Comenius/
Szép magyar beszéd országos döntő
A Kazinczy
Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd városi, majd a területi
versenyek megnyerése után jutott el a kisújszállási országos döntőbe
Gyóni Petra 8. a osztályos tanulónk. A 3 napos rendezvény sorozat
alatt 61 versenyző mérettette meg magát hangos olvasás, szépkiejtés
és szövegértés területén. A szabadon választott és a kötelező
szövegek elolvasásán túl változatos programokkal készültek a
szervezők. Az első este megzenésített verseket adott elő a magyar
rádió egyik munkatársa, melyhez örömmel csatlakozott a közönség is.
Másnap irodalmi városnézés során nyomon követtük Móricz Zsigmond,
Arany János és Csukás István helyi emlékeit. Kumánia-beli fürdőzést
követően a kísérők fogadáson vettek részt a Városházán, a versenyzők
pedig táncházban mulatták az időt. A vasárnap a döntő valamennyi
résztvevője szakmai tanácskozáson találkozhatott a zsűri tagjaival,
melyet az eredményhirdetés követett. Itt Gyóni Petra bronz
Kazinczy-jelvényt és oklevelet kapott eredményes versenyzéséért. E
verseny Kazinczy Ferenc nagyságához méltó volt, ahol elmondhatjuk
versenyző és felkészítő is méltó módon volt megbecsülve, munkájuk
elismerve. Gratulálunk Petrának és felkészítő tanárának Érsekné
Kácsor Edina tanárnőnek.
|