Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat…

Szeptember a tanévkezdés és iskolánk névadójának ünnepe. Iskolánk életében sokéves hagyomány, az iskola névadójához kapcsolódó ünnepi megemlékezés Rá emlékeztünk koszorúzási ünnepségünkkel az iskolánk falán elhelyezett domborművénél, mely méltó lett a nagy magyar emlékeihez. Korának különleges és kivételes embere volt ő, tetteivel, emberségével, a ránk hagyott alkotásaival, hazája iránti szeretetével. Bejárta Európát, szárnyalt, repült a megvalósítandó feladatok között, mint ahogy Babits Mihály versében megfogalmazta. Költőnk verse kifejezi milyen széleskörű, tenni akaró ember volt ő. Széchenyi István korában a hazaszeretet a legnagyobb gondolatok egyike volt, amely a reformkor súlyos gondjai miatt ott égett minden magyar szívében. Hazánkat szeretni sokféleképpen lehetett, volt, aki szóval, de akadt olyan is, aki tetteivel tűnt ki. Mi elődeinktől tanulhatunk, költőktől, íróktól, a hazáért tevékenykedő igaz magyaroktól. Büszkék lehetünk hazánk gyönyörű értékeire, magyar anyanyelvünkre, azokra a hősökre, akik egy igaz ügyért, hazánk fejlődésért, fennmaradásáért. a múltban életüket áldozták. A hazaszeretet, a magyarság, a hazáért való tenni akarás egy ember névéhez fűződik és ez nem más, mint Széchenyi István.
A mai nap nemcsak mi ünnepeltük névadónk születésnapját, hanem más intézmények is, amelyek ugyanolyan méltósággal viselik ezt a nevet, mint mi. Ő nekünk példakép, de bízunk benne, hogy köztünk is élnek olyan emberek, akik Széchenyi nyomdokaiba lépnek, szebbé, jobbá próbálják tenni hazánkat. Tisztelettel adózunk ezért gróf Széchenyi István előtt.

Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!
Oly hazáról álmodtam én hajdan,
mely nem ismer se kardot, se vámot
s mint maga a lélek, oszthatatlan.
Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,
mely nem szorul fegyverre, se vértre,
mert nem holt rög, hanem élő lélek.
Galamb álom! s rókák rágtak érte:
odu-féltő kapzsi szenvedélyek.
Az én álmom sohse legyen róka!
Az én tanyám' magassága védje!
Lelkem madár, tág egek lakója,
noha mindig visszajár fészkébe…

 –  Babits Mihály versét a 7. osztályos diákoktól hallottuk.

Ez évben iskolánk gyermekszervezete a hagyományt folytatva gróf Széchenyi István születésnapja alkalmából „Kiművelt emberfők sokaságában rejlik a nemzet igazi ereje” címmel ünnepi beszédíró pályázatot hirdetett 7 - 8. osztályos tanulók részére.
A formai és tartalmi követelményeket legjobban kialakító tanulók a tantárgyi dicséret mellett ez évben a Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola Diákjaiért Alapítvány támogatásából jutalomban részesültek.
Széchenyi István szellemiségével azonosuló, a mai kor gyermekének követendő példát adó pályázatok közül a nyertes ünnepi beszédet Kovács Anna 8. c osztályos tanuló készítette, melyhez gratulálunk, és az olvasókkal szeretnénk megosztani a nyertes pályázatot, mely iskolánk koszorúzási ünnepségén hangzott el.

Most mi jövünk!

Tisztelt ünneplő közönség, kedves diáktársaim!

Ma emlékezünk iskolánk névadójára, aki 226 éve született.
Ennek ellenére, gróf Széchenyi István még mindig köztünk van és próbálja ösztönözni a magyart, hogy tegyen, hogy alkosson!
Széchenyi így fogalmazott a Por és sár című művében:

„Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen.”

Mára már sajnos kevesen vannak azok a nagy emberek, kik önzetlenül, hatalmas dolgokat visznek véghez, akik életüket áldozzák hazánk jólétéért. Persze voltak és lesznek is, akik változásokat akarnak és tesznek is érte; megszabadítanak minket a rabláncoktól, a társadalom, a beilleszkedés láncaitól, melyek miatt oly messzinek tűnhet a szabadság, az édes, melengető napfény és a szabad, befolyásolhatatlan gondolkodás. Szerencsére Magyarország már teljes, szabad, fejlett és igaz állam, hála az olyan hazafiaknak, mint Petőfi, Kossuth és nem utolsósorban Széchenyi.
A gróf 1791-ben született Bécsben egy nemesi család sarjaként. Már apja is próbálta új dolgokkal gazdagítani a társadalmat, megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot, meg akarta tartani a hagyományokat, melyek időről időre vándoroltak kószán a történelmi korok között. Talán ilyenkor mondhatnánk azt: nem esett messze az alma a fájától.
Azonban most emeljük ki „a legnagyobb magyart”. Mit tett értünk? Miket tett az akkor élő emberekért? Miért említik a történelemkönyvek, és szüleink miért mesélnek róla? Újított. Változásokat hozott. Fejlesztette a gazdaságot, áttörte az akkori szabályokat, szembeszállt a régi rendszerrel, és arra a szintre emelte az országot, mind kulturálisan, mind a magyar társadalom rétegződésével, mint Anglia, Németország, Ausztria; azt akarta hinni, Magyarország lesz, nem pedig volt. Széchenyi programjában végig az ország modernizációját célozta. 1825-ben 1 évi jövedelmét ajánlotta fel a Tudományos Akadémia létrehozására. Nemzeti Kaszinót alapított. A lótenyésztés és lóversenyzés beindításán is dolgozott. Nevéhez fűződik a Tisza és a Vaskapu szabályozása. A gőzhajózás beindítása, a Lánchíd felépítése, városrendezési tervek. Kívánatosnak tartotta a jobbágyság megszüntetését is, követelte a törvény előtti jogegyenlőséget, a közteherviselést, a mezőgazdaság fejlesztését, a közlekedési feltételek javítását, a tudomány és a műveltségi szint emelését.
Széchenyi az egész nép boldogulását kereste.
Ifjúkorában a társadalom részévé vált, mégis örökké különbözött az átlagemberektől: szívében halvány szikraként kezdett élni az egységes magyar nemzetért való vágy, vére dobogása buzdította, hogy harcoljon mind szellemileg, mind fizikailag is szülőhazájáért. Gondolta volna gyermekként, hogy miket fog tenni? Halálakor eszébe jutott, hogy a jövő emlékezni fog rá? Az ösztönei arra késztették, higgyen abban, amit eltervezett. És mi, a ma élő emberek, hogyan értékeljük ezt? Fontos, hogy építsünk! Ne romboljunk! Ne hagyjuk, hogy az általa teremtett hazánk visszasüllyedjen oda, ahonnan indult. Fontos, hogy ne féljünk! Néha úgy érezzük, hogy a kétségbeesés sziklaszirtjének pereméről lenézve a végtelen mélységbe, nem látunk semmit. Talán ha megfordulnánk, akkor a fény, ami a szikla túloldalán van, elérne minket; talán ha felé nyújtjuk a kezünket, akkor ujjainknak a félelemtől való bizsergése alábbhagyna és lágyan simítaná végig a gyenge ragyogás, mi a reménységet szimbolizálja.
Magyar polgárként azt javaslom minden magyarnak, hogy közösen tegyünk nemzetünk, anyanyelvünk fennmaradásáért és hagyományaink megőrzéséért, diákként pedig társaimnak, hogy ne hagyjuk veszni a magyar értékeket, ne hagyjuk el szülőhazánkat, sőt, áldozzunk érte, mert most mi jövünk! – hangzott Kovács Anna mindenkihez szóló intelme.
E tanévtől hagyományt szeretnénk teremteni, hogy iskolánk névadójának ünnepségekor az első osztályos tanulók egy széchenyis kitűzőt vehetnek át. Az ünnepségen Bobák Tiborné intézményvezető és Kis-Simonné Goda Éva szmk vezető adta át az első osztályos tanító néniknek és az osztály képviselőinek. Ezt a jelvényt iskolai rendezvényeken, versenyeken, büszkén viseljétek, mely jelképezi az iskolánkhoz tartozást, legyetek rá büszkék, hogy széchenyis diákok lettetek- adta tanácsul Kissné Eszes Szilva a diákönkormányzat elnöke. 

Röpülj lelkem, keresd meg hazámat!
Enyhe dombsor, lankatag magyar föld!
S az a róna túl, már a nagy-alföld
Szemhatártól, ahol a nap támad.
Röpülj lelkem, röpüld át hazámat!
Szemhatártól-szemhatárig, s újra
Merre emléked, a halk selyempók
vonja szálát, szállj a rónán túlra.

                            /Babits Mihály/