Jászárokszállási

Széchenyi István

Általános Iskola

és AMI

Pályaorientációs nap

 

 

 

 

 


Pályaorientációs nap

A 8. osztályos tanulók részére elkezdődött a pályaválasztás. Október 19-én Szolnokon a „Szakmák Világa” Pályaválasztási Kiállítás és Szakmai Napon vettek részt. E tanévben először pályaorientációs napot biztosít a minisztérium, amikor 1-8. osztályos tanulóink ismerkedhetnek a különböző szakmákkal.
Október 26-án az alsó tagozatos tanulóknak bemutatót tartott a tűzoltóság és egy előadáson ismerkedtek a rendőrség munkájával. Ellátogattak a pékségbe, ahol ismertetőt hallgattak meg a pékek munkájáról, láthatták a különböző eszközöket, amelyeket a pékek használnak, hogy a mindennapi kenyerünk az asztalon legyen. Ezt követően az alsós gyerekek őszi sportvetélkedőn vettek részt, ahol az őszhöz kapcsolódó játékos feladatokat kellett megoldaniuk, mely program kapcsolódott a szakmák megismeréséhez. Előzetes feladatként az 1-2. osztályosok faleveleket színeztek, mely egyben a rendezvény dekorációjául is szolgált, míg a 3.-4. osztályosoknak 4 soros verset kellett írni a szervezők által kiválasztott régi mesterségről, úgy, hogy a társaik felismerjék a vers alapján. Behordták a tököt, összeszedték a lehullott diót, madárijesztőt öltöztettek, zsákban futottak és a végén a 3. 4. osztályosok rejtvényt fejtettek meg, mely az őszhöz kapcsolódott, míg az 1. és 2. osztályosok őszi képeket raktak ki.
A 7. - 8. osztályos tanulóink ezen a napon Jászberényben a szakmai börzén vehettek részt, ahol egy-egy standon bővebb ismeretet kaphattak az általuk választott pályáról. Az 5-6. osztályosok városunk mestereinél tettek látogatást. Így ellátogattak Csőke Istvánhoz, ahol az asztalos munkával és eszközeivel ismerkedtek. Voltak Csikós László cipésznél, Horváth József karosszérialakatosnál, Bordás Gyuláné és Füleki Ágnes fodrásznál, Zentai Tamásné kozmetikusnál. Köszönjük a mestereknek és Csikós Lászlónak az Ipartestület Elnökének, hogy segítségünkre voltak e nap programjának megszervezésében.


 

 

 

 

Kezdőlap

Képtár

Diákok

Tanárok

Programok

Eredmények

Kapcsolat