Mások, máshogy

„A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben, néhány magasabbra tud repülni, mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint repül.  Miért is hasonlítanád össze őket? Mindegyik más, mindegyik különleges, mindegyik gyönyörű. Ez mindannyiunk egyik legfőbb motivációja: hogy úgy fogadjanak el minket, ahogy vagyunk.”  /Oravecz Nóra/
Az életben sok csoda van, de a legnagyobb, mikor egy gyermek megszületik. A szülő benne látja a jövőt, érte dolgozik, érte tesz meg mindent. Ám ha valami, valahol nem jól működik, a szülő elkeseredik, kudarc kudarcot ér és egyre fokozódik az elkeseredés. A vizsgálatok alapján megérkezik a szakértői vélemény, hogy mely területeken mutatkozik meg az elmaradás, ki és hogyan tudja ezt fejleszteni. Egy gyerek nagy feladat, nemcsak a szülőnek, de a pedagógusnak is.
Különös délutánra voltunk hivatalosak április 12-én a Petőfi Művelődési Ház nagytermébe, ahol 4 településről hatodik osztályos beilleszkedési, tanulási és magatartásproblémás, sajátos nevelési igényű és enyhe értelmi fogyatékos tanulók 8 csapata mérte össze tudását, ügyességét a 200 éve született Arany Jánosnak tisztelegve a Toldiból, csapatonként 4-4 fővel.
Előzetes feladat volt a csapatoknak, hogy csapatnevet válasszanak maguknak, készítsék el a táblájukat, mely kapcsolódik a Toldi korához.
A délután a lovagok korát idézte, hiszen a főszereplőnk, Toldi Miklósnak is a nagy álma volt, hogy beálljon a hadba és sikeres bajvívó legyen. Régen a lovagok fizetségül aranytallért kaptak, a délután folyamán ezt idézve minden csapat igyekezett minél több aranytallért begyűjteni, hogy ezzel bizonyítsa rátermettségét.
A feladatok előtt, ráhangolódásként Balogh Péter 6. a osztályos tanuló idézett a Toldiból.

„Ez volt ám az ember, ha kellett a gáton,
Nem terem ma párja hetedhét országon.”

Első feladatként a Toldi előhangjából a hiányzó magánhangzókat kellett pótolni.

„Hé, paraszt! Melyik út megyen itt Budára?”

Mindjárt meg is tudtuk, hogy ki volt az, aki a legtovábbig bírta tartani a rudat, valamint a csapat másik fele közül ki célzott a legpontosabban a malomkővel.

„Repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg?”

Ezután a csapatoknak az útja a nádas felé vezetett, ahol elefántlábak segítségével tudtak csak átjutni. A nádas élővilágával is megismerkedtek a gyerekek, mert egy képzeletbeli tóból szívószálak segítségével csak a vízben élő állatokat kellett felszippantani és a gyűjtőtálba tenni.

„Mert alighogy Miklóst a bika meglátta,
Rémitőt sikkantott és a port kapálta.”

E feladatnál a csapatok két tagja egy titkosírást fejtett meg, melyben megtudták azt a hét fontos tevékenységet, amire szükség volt, hogy valaki lovaggá váljon. Tudnia kellett lovagolni, úszni, nyilazni, vívni, sakkozni, verselni és vadászni. A csapat másik két tagja szóelemzésben bizonyította tudását, melynek megfejtése a bikaviadal lett.

„Felvette a vasat lába mellől Bence:
Hát nem vas-darab volt, hanem vasszelence…”

Toldi Miklós egy kis vasszelencében gyűjtögette az aranytallérjait, amiből a lovagi felszerelést szerette volna megvenni. Ennek a kulcsait kellett megtalálniuk a gyerekeknek, melyek a kukoricás ládába voltak elrejtve.  

„Vett is amit kívánt: pajzst, szépet, nagyot:
Vett sisakot, páncélt, hét tollú buzogányt…”

Toldi csatára készült a cseh vitézzel, így pajzsot és sodronyinget vásárolt, melyet a gyerekeknek kellett elkészíteniük. Toldi sodronyingje öt karikából fűzött lánc volt, ezt kellett elkészíteni és felaggatni az ingre, míg a pajzsot a szétdarabolt kép alapján készítették a csapattagok.
A verseny végére a mérkőzés maradt, hiszen a kellő eszközöket elkészítették a csapatok. Az utasításoknak megfelelően egy-egy testrészt kellett megfogniuk a versenyzőknek magukon, majd a játékvezető gyors utasításának megfelelően a „vitézt”, mely a játékban a babzsák volt. A leggyorsabb lett az a vitéz, aki legyőzte a csehet.
Az értékelés előtt a gyereket az Iskolakonyha jóvoltából uzsonna és ital várta, köszönjük a gyerekek nevében. Köszönetünket fejezzük ki a Jászberényi Tankerületnek a vetélkedőhöz nyújtott anyagi támogatást, valamint Gergely Zoltán polgármester úrnak és a művelődési ház dolgozóinak, a helyszín biztosításáért. A jutalmakat Ócsai Gábornak, iskolánk egykori tanulójának köszönjük.
Külön köszönetünket fejezzük ki Jászfelsőszentgyörgy, Jászszentandrás, Jászberény település fejlesztő pedagógusainak, akik felkészítették és lehetőséget adtak a gyerekeknek a játékos megmérettetésre, valamint iskolánk gyógypedagógiai munkaközösségének tagjainak: Bobák Béla, Gulyásné Kerekes Krisztina, Fodor Katalin, Kissné Eszes Szilvia, Barta Judit, Dókáné Pádár Judit, és Támbáné Szabó Máriának, akik ötleteikkel hozzájárultak e felejthetetlen délutánhoz. A délután látottak alapján, bízunk, hogy ebből a kezdeményezésből hagyomány lesz. Ezen a délutánon elmondhatjuk, hogy teljesült Galileo Galilei gondolata: „A gyerek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.”
A játék végén nagy volt az öröm, hiszen iskolánk csapata a Toldi segédei megszerezték az első helyett, a csapat tagjai: Barócsi Beatrix, Ördög Dávid, Demény Péter és Tóth Tamás. Gratulálunk a sikerhez.
A délután folyamán a sok játékos feladatnak köszönhetően gyerekek nem vették észre, hogy mennyit tanultak, hiszen fejlődött a figyelmük, a koncentrációjuk, az egyensúlyérzékük, az önfegyelmük, és szükség volt csapatmunkára. Ők mások voltak, velük másként dolgoztak a szakemberek, de ezt mi szemlélők nem vettük észre, és ez volt a fontos.

„Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.”

/Véghelyi Balázs/