Tarisznyás Műhely
Ahogy
szeptemberben új lendülettel indul egy tanév, úgy kezdte meg ismét
munkáját a Tarisznyás Műhely is. Az alsó tagozatban tavaly is nagy
népszerűségnek örvendtek a kézműves szakkörök, ami idén sincs
másképp. Kedden a Szent Vince úti épület, csütörtökön pedig a Bank
épület napköziseinek van lehetősége részt venni a foglalkozásokon,
csoportokra bontva.
Újabb ötletekkel, feladatokkal várja hétről hétre a gyerekeket
Kovács Zoltánné Lajos Krisztina és Kovács Zoltán. A minap például
libatollal, nádtollal festettek Márton nap alkalmából. De
készítettek már ördöglakatot és fontak szappantartót fűzvesszőből. A
továbbiakban, még számos leleményes kézműves tárgyat fognak
elkészíteni, amit a diákok alig várnak.
A jó hangulathoz minden alkalommal hozzájárulnak azok a népi dalok,
játékok, amelyeket Kriszti tanít a gyerekeknek. Emellett megjelennek
megszokott énekek is: „Szervusz kedves barátom, gyere velem
táncba..” – amellyel üdvözlik társaikat a résztvevők.

|