Színházi est
A Nevesincs Ifjúsági Színkör színházi estet rendezett a városnapi
programok keretében április 29-én. Az általános iskolásak a „Légy jó
mindhalálig” című musical adaptációt, a középiskolásak pedig az „Az
alkohol öl” című zenés komédiát adták elő. Öt órára a Petőfi
Művelődési Ház nagyterme zsúfolásig megtelt és mindenki izgatottan
várta, hogy láthassa mivel is munkálkodtak a gyerekek az elmúlt
hónapokban.
„Feleltetés, lecke és dolgozat, Átkozhatod diák a sorsodat! Mi az,
ami segít, hogy elviseld? Barátom, a választ tán sejtitek… Igen a
Tízperc, a Tízperc, Két undok-szürke óra között!” Ahogy a gyerekek
birtokba vették a színpadot az megtelt élettel és a kisdiákok vidám
dala máris mosolyt csalt az arcunkra. Nyilas Misit azaz, Varga
Patrikot mérhetetlen boldogság töltötte el, amikor szerető szüleitől
pakkot kapott. Azonban nem sok ideje volt az örömre, mert, ahogy az
lenni szokott már el is telt a várva várt Tízperc.
Megkezdődött a földrajz óra. Jobban mondva kezdődött volna, ha a
Tanár Urat nem tréfálják meg a leleményes tanoncok. A zsiványságra
azonban hamar fényderült és a szemtelen tanulók közül végül Misinek
kellett számot adni tudásáról. Míg a gyerekek egyfajta feleletként
daloltak, a néző csodálhatta a szebbnél-szebb képekből összeállított
vetítést. Könnyeket csalogatott elő, ahogy a diákok az óra végén
felálltak, s viszontlátás helyett még hangosabban énekelték: „Az
élet szép, az élet minden! Mondhatják, hogy semmid nincsen, a
legnagyobb kincs örökké tiéd..!”.
Misike sajnos nem élvezhette a gondosan összeállított pakkot,
ugyanis a kollégiumban társai felfaltak mindent, még a cipőkenőcsből
sem hagytak semmit. A történtek hatására egyre inkább erősödött
benne a vágy: felnőtt akar lenni. Hogy jobb belátásra térjen
következett a „Ne akarj te felnőtt lenni” című dal, amelyre az
általános iskola tanári karának egy része vonult színpadra és járt
táncot. A nézőknek ez minden bizonnyal óriási meglepetés volt. A
tanulók az iskolai előadásokon sikítva és tapsviharral fogadtak
bennünket. Boldogok vagyunk, hogy örömet és kellemes perceket
szerezhettünk!
A jelenet után már kissé komolyabbra fordult a szó. Törökéknél János
kicserélte a nyertes lutri szelvényt, s mikor főszereplőnk erre
rájött, teljesen kétségbeesett. Hiába való volt társai hívó szava,
még a korcsolyázásba sem volt hajlandó részt venni.
Rövidesen az ártatlan Misit a tanári bíróság elé vezették. Azzal
vádolták, hogy ő lopta el a nyertes szelvényt. Misi ekkorra már
teljesen kiábrándult az életből. Tanárai, akiket csodált és tisztelt
nem hittek neki. Miután Misi halált kívánva elájult tanárai
rájöttek, hogy nagy hibát követtek el és nekik kell meggyógyítani az
összetört gyermeki szívet.
A darab mondanivalója rendkívül fontos és érvényes a mai világban
is: A tanárok a szülők helyettesei! A gyerekek egyfajta Istenként
néznek fel rájuk és ezt a törékeny bizalmat óvni kell!
A színkör tagjai kiválóan érzékeltették a hangulatváltozásokat. Ha
kellett zsenge, jó kedélyű arcukat mutatták, a komoly részekben
pedig szigorúak, komorak is tudtak lenni.
Jómagam először vettem részt egy darab előkészületeiben és bátran
mondhatom, hogy a befektetett energia megtérül! Valószínűleg Pannika
nénit is a végül beérő munka gyümölcse motiválja, olyankor is,
amikor a próbákon úgy tűnik, minden a feje tetején áll. Minden egyes
percét imádtuk! Pannika néni! Alig várjuk a következő próbát!
Kiváló tehetségek alkotják a darab szereplőit. Évről évre nagy
izgalommal várják, hogy mit „álmod” Pannika néni a színpadra. A
próbák mindig jó hangulatban telnek így nem is csoda, hogy a színkör
tagjai boldogan járnak oda. Kívánjuk, hogy ez a lelkesedés soha ne
csillapodjon és leljék benne örömüket még sokáig!
Ballagó Anett

Fotó: Kiss László
|