Jászárokszállási

Széchenyi István

Általános Iskola

és AMI

Fogyassz Ökosan!

 

 

 

 

 

 
Fogyassz Ökosan!

- Előadás -

Iskolánk 3. évfolyama november 18-án a Petőfi Művelődési Házban láthatta a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) fogyasztóvédelmi kampányának előadását. A programsorozat célja új fogyasztói értékrend kialakítása, a helyi közösségek megerősítése, a helyi termékek, a fenntartható fogyasztás népszerűsítése. A mindennapi környezettudatosság kialakítására törekszenek.
Az előadás elején egy szomorú videót tekintettünk meg. A Midway sziget több mint 2000 mérföldnyi távolságra helyezkedik el a hozzá legközelebb eső kontinenstől, mégis hihetetlenül nagy hatással van rá az emberi nemtörődömség. Chris Jordan filmet forgatott a szigeten élő sirályokról, és arról, hogy ezek a csodálatos madarak milyen szörnyű kínok közepette pusztulnak el, mert a gyomrukban felhalmozódott  a "civilizált" emberek által szétdobált hulladék.

Az előadás további részében a gyerekek is interaktívan vehettek részt. Boldogan tapasztaltuk, hogy nagyon tájékozottak a tudatos vásárlás terén, annak ellenére, hogy a családi nagybevásárlást valószínűleg nem ők intézik. Minden kérdésre ügyesen válaszoltak. A tanácsokat, tippeket, amelyeket az előadás során hallhattunk szeretnénk a honlap látogatóival is megosztani.

 Tippek, tanácsok a tudatos vásárláshoz:

1) Készítsünk bevásárlólistát: csak a feljegyzett, előzetesen kigondolt termékeket vásároljuk meg.

2) Célirányosan vásároljunk: ne kalandozzunk el az árutól roskadozó pultok és polcok között, így könnyen beeshet a kosárba egy-két felesleges termék.

3) Lehetőleg a friss élelmiszerek mellett döntsünk, a fagyasztott termékek előállítása és tárolása ugyanis tízszer több energiát emészt fel.

4) Részesítsük előnyben a bioélelmiszereket. Ezek ugyanis nem tartalmaznak mesterséges tartósítószereket, vegyszermentes talajon nőnek és több vitamint tartalmaznak, mint a hagyományos, nem bio élelmiszerek.

5) Vásároljunk helyben készült termékeket és a szezonra jellemző zöldségeket, gyümölcsöket a sok ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt és tartósított áruk helyett! A szállítóeszközök energiát használnak, és temérdek szennyező anyagot bocsátanak ki a levegőbe.

6) Tartós termékeket válasszunk, próbáljunk minél kevesebb eldobható, egyszer használatos dolgot venni!

7) Kerüljük az „agyoncsomagolt” termékeket (pl. bonbonok), amiből lehet, kimért formában vásároljunk.


 

 

 

 

Kezdőlap

Képtár

Diákok

Tanárok

Programok

Eredmények

Kapcsolat