Jászárokszállási

Széchenyi István

Általános Iskola

és AMI

Koncert

 

 

 

 

 


Félévzáró koncertek a Zeneiskolában

 

Az alapfokú művészetoktatásban a tanulók félévente vizsgán adnak számot tudásukról, ennek megfelelően december végén – január elején a zeneiskola tanulói is nyilvános hangversenyeken vizsgáztak.
Január 15-én a Zeneiskola hegedűsei félévi koncerten mutatták be tudásukat a szülőknek és az iskola vezetőségének a Petőfi Művelődési Házban. Felkészítő tanáruk Pál Katalin, zongora kísérőjük Gaál Andrea volt. Újszerű volt műsorukon, hogy a solók nemcsak zongorakísérettel hangzottak el. Az idősebb évfolyam tanulói háromszólamú kísérettel színesítették az előadók produkcióit. A végén a kis Suzuki Csoport vidám háromszólamú közös hegedüléssel zárta az igen színvonalas vizsgakoncertet.
A gitárosok január 16-án adtak számot ismereteikről. A tanulók előadását a szülők is megtekintették a Zeneiskola szolfézstermében. Felkészítő tanáruk Erős Dénes volt.
A zongoristák még decemberben adtak számot tudásukról. Így elmondható, hogy a Zeneiskola összes kisdiákja szépen teljesítette az 1. félévet.



 Fotó: Majorné Nagy Mária

 

 

 

 

Kezdőlap

Képtár

Diákok

Tanárok

Programok

Eredmények

Kapcsolat