„Aranyszáj” Szépolvasó Verseny
Ebben a tanévben iskolánk
könyvtárában került megrendezésre az „Aranyszáj” Szépolvasó Verseny.
Zsűritagok Belovainé Miklós Judit igazgatóhelyettes, Benke Mária
logopédus tanító és Bódisné Mezei Mária könyvtáros tanító voltak.
Jelenlétével Bolya Katalin igazgatónő is megtisztelte a
résztvevőket. Az 1.a osztály diákjai versel kedveskedtek a
résztvevőknek. Ezután a Kazinczy-verseny egyik győztese, Major Anikó
mutatta be példaértékű olvasását. A
versenyt Kovácsné Tősér Zsuzsanna bonyolította le.
Minden osztályból a három legszebben olvasó tanuló vett részt a
megmérettetésen. A gyerekeknek kétszer kellett bemutatni, hogy
milyen szépen tudnak hangsúlyozni. Először egy szabadon választott,
otthon jól begyakorolt szöveget kellett felolvasniuk. Ezután az
ismeretlen szöveg átolvasására kaptak időt és közben
elfogyaszthatták az uzsonnát, pogácsát. Miután a zsűri a kötelező
szövegeket is meghallgatta, értékelte a versenyzőket. Az
eredményekhez gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanáraiknak.
Eredmények:
3.
osztály:
1. Gyóni Petra (3/A)
2. Czigle Szintia (3/C)
3. Bagi Gergely (3/A) és Tűzkő Loretta (3/C)
4.
osztály:
1. Dorkó Gréta (4/B) és Mike Anna Sára (4/B)
2. Bóna Szilvia (4/A)
3. Gulyás Vivien (4/B)
|