Évnyitó
Augusztus 31. a csillagászati
nyár vége és a tanév kezdete. E napon az időjárás is ezt jelezte,
mert mintha siratná a gondtalanul játszó gyerekeket, és sajnálná az
elköszönő meleget; hűvösre, csapadékosra fordult e délutánra az
idő. Ám ez a rossz idő sem riasztotta el azt az 592 gyereket, akik
ünneplő ruhába öltözve siettek szüleikkel, vagy egyedül a
tanévnyitóra a Szent Vince tornaterembe, mely zsúfolásig megtelt. Az
óvó nénik elkísérték a kis elsősöket, és a hagyományainkhoz híven
versekkel, - melyben elmondták vágyaikat, tanulni akarásukat,
-tették színessé tanévnyitónkat. A felsőbb évfolyamosak arról
beszéltek, hogy oly gyorsan elszállt ez a nyár is, és egymás szavába
vágva mondták nyári élményeiket. Öröm látszott arcukon; jó újra
együtt lenni.
A nyolcadikosaknak ez az utolsó
tanévnyitó, melyről szólt Csomor János igazgató úr is tanévnyitó
beszédében, és kérte a végzős diákokat, hogy a sikeres továbbtanulás
érdekében tegyenek meg mindent, minél több versenyen vegyenek részt
tanítványaink, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét.
Köszöntötte a 84 kis első
osztályost és elmondta, hogy a mai nappal egy új élet kezdődik
számukra, melyben a legfontosabb munkájuk a játék helyett a tanulás
lesz. A tantermekben a megszokott játékok helyett betűket és
számokat fognak látni. Az első osztály mindig egy nagy próbatétel
gyereknek, szülőnek, tanító néninek egyaránt. Az elsős gyerekek
szeretnék minél előbb megismerni a számukra még rejtett világot,
hogy a számok és betűk világából a lehető legtöbbet megszerezzenek,
ehhez Papp Zoltánné, Támbáné Szabó Mária és Szabó Erika tanító nénik
lesznek a segítségükre.
Szeptember 1-je egy új tanév:
lehet új fogadalmakat tenni, elhatározásokat mondani, melyet az év
során ki így, ki úgy, de reméljük, igyekszik betartani. Kívánjuk,
hogy a tanulás legyen öröm, érték és felelősség! Madách Imre szavai
legyenek jellemzőek e tanévben tanítványainkra:
„Amit tapasztalsz, érzesz és
tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod.”

|