Világharmónia futás-rekord
Ha egyszerre
sokan összefogunk egy közös cél érdekében, egyéni képességeinktől
függetlenül kiemelkedő eredményt érhetünk el. Így volt ez május
14-én, amikor a Gyermekrajz Guinness világrekord megdöntésére
készültünk és Budapestre utazott iskolánk 4.b és 4.c osztályából 43
tanuló autóbusszal, 27 felsős és 25 gimnáziumi tanulónk vonattal.
A Műcsarnok
mögötti hatalmas tér e napra átváltozott fehér papírtengerré, mely
rajzolásra várt. A tér megtelt gyerekekkel, fellépőkkel,
szervezőkkel és természetesen sok-sok méter előre leszögezett
rajzolásra váró fehér papírcsíkokkal, mely egy Életfát jelképezett.
Az előzetes bejelentkezéseknek megfelelően ki-ki a saját asztalánál
kapott zsírkrétát, ásványvizet, rágógumit és a részvételért az
elismerő Emléklapot. A regisztráció után kezdődhetett a
rekorddöntés: a rajzolás. Témánk a természet volt, ki egyedül, ki
társával együtt készítette a szebbnél szebb rajzokat. Hitelesítés,
lemérés, bejegyzés és jöhetett a játék. Ugyanis ezen a napon a
DECATHLON is képviseltette magát, ahol kipróbálhatták a gyerekek a
különböző sporteszközöket. A színpadon táncosok, bohócok, zenészek
szórakoztatták a jelenlévőket, valamint egy tűzoltóautó
mentőkosarába is beszállhattunk, és madártávlatból csodálhattuk
Budapest szépségét.
Sajnos e napon
az idő nem volt mindig kegyes hozzák, így az eső, mely 2-3 óránként
a nyakunkba zúdult, a „művészek” alkotásait is eláztatta. Jó lett
volna együtt látni a nagy művet, de mi már csak az összegyűjtött
papírcsíkokat és néhány rajzot láthattunk, ugyanis a 4. osztályos
gyerekek e napon hajóval utaztak a Petőfi hídtól a Budai várnál lévő
kikötőig. Itt már várt bennünket a Görömbő Kompánia /népi zenekar/
és Horti Zoli bácsi.a Nemzeti Múzeum Históriás Játszóházának
vezetője, akivel Mátyás királyról szóló mesék, mondák segítségével
bejártuk a Halászbástyát, Mátyás-templomot, meg-megálltunk egy-egy
épület előtt, melynek történetét ismertette ízes beszédjével, és
közben beleszőtte az igazságos királyunkról szóló meséket, mondákat.
E napon rengeteg turistával találkoztunk, de a forgatagban mi nem
vesztünk el, hiszen dudaszó kísért bennünket. Eső, vihar, szél és
napsütés váltogatta egymást, így jártuk be a Budai Vár zegzugát.
Leereszkedtünk a vár oldalán és a Lánchídon átgyalogoltunk Pestre,
közben megemlékeztünk iskolánk névadójáról, kinek köszönhetjük első
állandó hidunkat, és örültünk, hogy nem kell hídvámot fizetnünk,
hogy átkelhessünk e szép hídon. Utunkat folytattuk a Közlekedési
Múzeumba. Sok csoda várt itt ránk, vonatok, repülők, hajók,
vitorlások, motorok és autók régik és újak: nem győztük a fejünket
kapkodni, amit lehetett kipróbálni.
Különös volt e
nap, mert a felsősek futottak a békéért, a negyedik osztályosok és a
gimisek rajzoltak a rekordért, de e nap legfőképpen a szórakozva
tanulásról szólt. 8000 gyereket vártak e napon, - sokan megijedtek
az esőtől, így nem jöttek el,- de a számítások szerint így is 5600 m2-t
rajzoltak meg a gyerekek. A végleges eredmény és hitelesítésre még
várnunk kell. Az biztos, hogy ahol ennyi gyerek együtt tudott lenni,
talán tudott tenni a békéért is.
Aki szeretne
tenni a békéért, az csatlakozzon hozzánk és találkozzunk:
2010.
szeptember 11-én a mi kis városunkban, Jászárokszálláson
megrendezésre kerülő mini világharmónia futáson!
„Élhetünk
harmóniában, ha mélyen tiszteljük a természet-anyát.”

|