Egyszer volt…
Egyszer volt, hol nem
volt, elég az hozzá, hogy volt, és mi tudomást szereztünk róla, hogy
ismét útjára indította a szolnoki Napsugár Gyermekház egy
játékát, mely a mesék birodalmából meríti a feladatát.
Mesevetélkedő, ezt a címet kapta és immáron XIII. éve járja
útját és népszerűsíti e feladatmegoldást.
Ez évben az alsó
tagozatról 19 csapattal neveztünk, mint az aranyszőrű bárányhoz úgy
összeragadtunk. 2. 3. és 4. osztályban csak meséket
olvastunk, feldolgoztunk, kérdésekre válaszokat kerestünk. Minden
csapatnak 4 tagja volt, nevük elárulta milyen álruhát öltöttek
magukra, melyik mesét részesítették előnybe.
Az első próba:
négy mese, ebből állt össze a kérdések, feladatok sora. A három
évfolyam, mint a legidősebb, középső és legfiatalabb királyfik jól
vizsgáztak és továbbhaladhattak, újabb 4 mesével birkózhattak. Volt
itt nyelves és szomorú királykisasszony, segítette útjukat a kicsi
béka, öregember, tündérek, no meg az aranypálca, hogy hazataláljon
Talpas a jégtáblán úszva és megfürödjenek a vízben a rakoncátlan
tyúkanyó csibéi. Sok ismerettel gazdagodtak Zeta váráról és a
csodálatosan szép Szent Anna taváról a felkészülés 3 hete alatt.
Jött a második próba,
ahol már csak 8 csapat juthatott tovább az újabb 4 mese
szereplőinek, eseményeinek feldolgozására. Siker és búcsú, öröm és
fogadkozás ezek voltak az eredményhirdetés után. Tarisznyánkban a
mérföldeket gyűjtöttük – pont helyett itt ezt kapták a csapatok
munkájuk elismeréseként, - a mesék egyre szaporodtak, és már 12
mesére duzzadt a tarisznyánk a vándorlásaink során. A fejekben
kavarogtak a királyok és nyulak, egyre több próbatétel a csodatévő
dióval, a szélkirály ajándékaival és a pénz vagy lelkiismeret
mindent eldöntő harcával. 3 hét újabb felkészülés és következett a
nagy megmérettetés.
A 3. próbát
kellett kiállnia a 8 csapatnak, de már csak a 3 legjobb juthatott
tovább a következő megmérettetésre. Volt itt számmisztika,
gondolatolvasás, totó, rejtvény, villámkérdés, igazmondás vagy
füllentés, bűvészkedés.
A legjobban sáfárkodtak
a 4.a osztályos Furfangos Diákok, tőlük csak egy mérföldre
maradtak le a 3. c. osztály Lovak és Méhek csapata, így ők
készülhetnek l6 meséből a körzeti döntőre.
3 hónap kemény munka,
rengeteg olvasás, mesékben való gyors eligazodás,
emlékezetfejlesztés, események pontos ismerete, apró részletek
biztos tudása, gyors gondolkodás, logikai megoldás és természetesen
jó szórakozás, mert ez egy igen nehéz figyelem összpontosítást
igénylő feladat volt a vetélkedők sorában.
Minden jó, ha a vége jó,
de ennek a mesének még nincs vége, bízunk benne, hogy hallanak még
rólunk a következő hónapban, mert akkor biztosan bejutottunk a
tündérek birodalmába, a megyei döntőbe. Mi hisszük, hogy érdemes
volt tanítványainkat e versenyre benevezni, ezáltal iskolánk
hírnevét öregbíteni, gyermekeinkkel a meséket megszerettetni, a szép
és maradandó megláttatására nevelni.
„Minden siker azé, aki összeköti a kellemest a hasznossal.”
/Horatius/
Március 10.
csodás nap. Tele reményekkel szálltunk fel a buszra, amely szinte
röpített az újabb siker felé Jászberénybe. 7 csapat közül hat
vállalkozott a megmérettetésre. A feladatok igen nehezek és az
összefüggések megláttatására épültek. 16 meséből állították össze a
rejtvényt, a villámkérdéseket, igaz vagy hamis válaszokat, a számok
bűvöletét és színét, a közmondások átvitt értelmét. Nagy volt a tét,
hiszen már csak két csapat juthatott tovább a megyei döntőbe.
Az izgalom egyre
fokozódott, az esélyeket latolgattuk, és nagyon bizakodtunk, mert a
szóbeli feleletekből látható volt, hogy a mi 3 csapatunk jól
felkészült e versenyre. Eredményhirdetés. Hatodik, ötödik – hú nem
mi lettünk, negyedik a 3. c osztály Lovak csapata.
Szép teljesítmény, remek versenyzést mondhatnak maguknak, jövőre
ismét megmérettethetik magukat. Harmadik – és egy nagy örömkiáltás
volt a Déryné Művelődési Ház termében, hiszen akik még nem hallották
a nevüket: ők a nyertesek, a megyei döntősek. Az első
helyezett a Furfangos diákok csapata: Guba Ádám, Rab
Zsanett, Rédei Gergely, Surányi Anna, felkészítőjük:
Kovácsné Tősér Zsuzsanna, második helyezést a
Méhecskék csapata érte el: Antal Péter, Érsek Csanád, Nemoda Stella,
Sütő Luca, felkészítőjük: Szabó Erika.
Gratulálunk a szép
sikernek, és jó felkészülést kívánunk az április l6-án megrendezésre
kerülő szolnoki döntőre.
Itt a vége…
7 mérföldes csizmában heted 7 határon át eljutottunk a mesevetélkedő
megyei döntőjére április 16-án Szolnokra, a Napsugár
Gyermekházba, amely 1996 óta rendezi a versenyt.
Megyénkből 460 csapat indult, és a mi iskolánkból 2 csapat a
legjobb 18 közé jutott be.
A Hild teremben 72 gyerek mérte össze tudását, oldotta meg az
egyre nehezedő feladatokat. 20 meséből állította össze a feladatokat
Horváth Tibor, aki kitalálta ezt a nemes versenyt és ezen a
napon a zsűriben foglalt helyett. A verseny végén elismerően szólt a
gyerekek felkészüléséről és örömét fejezte ki, hogy ilyen fiatal
korban meséket olvasnak, mely nagyon fontos, és meghatározó a
későbbi életükre.
A megyei döntőre előzetes feladatul kapták a csapatok, hogy írjanak
egy-egy mesét. A verseny szervezője, Jakabné Danyi Erika
elmondta, hogy a meséket az egymás segítése és a jóság hatotta át. A
terveik között szerepel, hogy ezeket, a meséket könyv formájában
kiadják. Három órás kemény küzdelem után, izgatottan vártuk az
eredményhirdetést. Egy megyei versenyre ilyen sok csapat közül
bejutni szép teljesítmény.
A mi két csapatunk e napon elmondhatjuk, hogy jól teljesített, így a
4.a osztály Furfangos diákok csapata a VI. helyezést, míg a
3. c osztály Méhecskék csapata a XI. helyezést érte el a 18
csapat közül.
Gratulálunk a csapatoknak, és sok szép mesés percet kívánunk nekik.
|